2011. október

Szép őszi idő

2011-10-29 18:06:26 :: Blog :: 3 komment

A reggeli csúnya őszünkből, délutánra szép őszi idő lett. Reggel megnéztem a Boardwalk Empire e heti részét. Majd kis gépezés után eldöntöttem, hogy mégsem fog velem kitolni a bolt, és elmentem megvenni az Uncharted 3-at. Egyenesen a Fórum, ott is csak célirányosan, nehogy megrettenjenek a Shrekk-fejemtől a népek.

U3

Mivel egyedül voltam ma, rákötöttem az Onkyora és úgy játszottam vele. Szépen szól a DTS hangja. A játék még annyira nem húzott be, de még az elején járok. A játék után ebéd közben megnéztem két filmet. Ööööö, vagyis másfelet. A második végét nem bírtam már, nem jött be. Lelőttem. Olyan szép volt az idő, hogy kimentem kicsit az udvarra. Beraktam a fejembe a zenét és kicsit járkáltam, elzártam a kutat és gondolkoztam az élet nagy dolgairól. A 15 fok olyan kellemes volt, hogy majdnem biciklizés lett a dologból.

A nagy elmélkedésben azon filóztam, hogy a mekis Garage Band-hez miért nem oldották már meg, hogy ne kelljen pl. Midi keyboard, hanem a tábláról használhassuk.

Nadirim

2011-10-29 06:58:01 :: Játék :: 0 komment

A Twisted Tribe bejelentette, hogy az annyira várt Nadirim multiplayer browser játék Open Béta fázisa a végéhez közeledik. A játék világszerte 2011 november 7-én fog elstartolni. Hatalmas felfedezendő open world-el, 3 karakterosztállyal és gyönyörű grafikával debütál a Nadirim, a társaság első címe.

Nadirim

Még nincs vége, olvasd tovább »

Takarítás

2011-10-28 21:31:59 :: Blog :: 0 komment

Megoldódott a Gmail-es törlési problémám. Lehúztam IMAP segítségével mekire, onnan az összes kijelölve sikeres lett a törlés. 31.148 levél, 1284 beszélgetés ment a süllyesztőbe. Volt, már nincs. Úgysem olvasgatok soha semmit vissza. Voltak még kisebb takarítások, de azok nem voltak számosak. Ez a nagy tétel aggasztott, ballor megoldja. Most nézem: az elküldött üzenetek gyomlálása sem 5 perc lesz.

Just a perfect day

2011-10-28 17:02:50 :: Blog :: 2 komment

Emlékszem a Trainspottingban erre a számra. Nagyon ott volt, illett ahhoz a jelenethez. Vannak igazán tökéletes napok. Maga a szám is eléggé ütős volt a filmben. A film sem mindennapi. Ritkán jönnek ilyen jóságok ki.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Filmek az iTunes store-ban

2011-10-27 18:55:20 :: Apple :: 0 komment

Megjelent a filmek menüpontja az iOS-s készülékeken. Egyelőre a Mac-en nem érhetjük el a menüt, de trükkösen meg lehet nézni azért. Ezzel is teljesedett a kínálat, már mintha az EU-ban lennénk.

Egyelőre viszont csak eredeti nyelven érhetjük el a filmeket (ez még nem is lenne gond), de a feliratok talán sok embernek hiányoznak. Adott a kölcsönzés lehetősége is, olyan 3 e körüli áron tehetjük ezt meg. Kétféleképp vehetünk filmeket, sima SD és HD felbontásban is. Az utóbbinál sajnos csak a 720p az előrhető legjobb minőség. Ezt a fiúknak kicsit fel kell még húzniuk a 1080p-ig. A filmek digitális másolásvédelemmel ellátottak.

Azt hiszem nagy fogyasztó nem leszek a filmekből. Hátha jön majd egy Apple TV.

Update: meg is érkeztek az Apple TV-k. Így kell ezt.

Az élet lényege

2011-10-26 21:38:35 :: Humor :: 3 komment

Van itt minden: sör, pizza, konzol és egy jófajta mucus. Kell ennél több? Neked mi hiányzik a képről? Sehol egy Apple logo...

Élet

Lisztes lett a google

2011-10-22 09:20:19 :: Blog :: 0 komment

A Google mai nyitó képernyőjén Liszt Ferencre emlékeznek (200 éve született). Nem tudom, de valamiért nekem ez a kis megemlékezések úgy tetszenek. Pláne a szellemes és kellemes rajzokkal. Jól csinálja a Google! Szeretem.

Liszt Ferenc

Telefon és annak cseréje

2011-10-22 07:33:51 :: Blog :: 1 komment

Tegnap kikerültek az iPhone 4S készülék T-s árai. Ezeket böngészve nézegettem, mi is lenne nekem jó. Megéri-e a csere? EL tudom-e jó árban adni a tökéletes állapotú 4-esemet? Tudnék flottásodni, kiváló percdíjakkal. Váltsak? Hogy lesz később telefonom? Vannak itt még kérdések.

4S

Még nincs vége, olvasd tovább »

Betáraztam magam

2011-10-21 18:40:01 :: Technika, hardver :: 0 komment

Hosszabb ideje terveztem már, hogy veszek egy új vinyót, mert mindig kevésnek bizonyul. Túl sok dolgot nem tartok már meg, mégis gyűlnek jelentősen az anyagok. Úgy gondoltam, ha már beruházok, akkor picit előre is tekintek. Így az USB 3.0-as (igaz, nincs még ilyen eszközöm, amivel ki tudnám használni), 1 TB kapacitású lemez jött velem.

Néhány megjegyzés a Samsung M2-vel kapcsolatban:

  • új kialakítás
  • a felülete matt (nem rossz szerintem, nem lesz ujjlenyomatos), nem fényes
  • a világító LED nem olyan nagy, mint az S2 esetében, nekem ez is jobb
  • jó ideje másolok S2-ről M2-re, az S2 melegebb
  • a doboz nem tartalmaz bőrtokot
  • az M2 alján vannak pici gumitalpak - nem csúszik annyira
  • alapból NTFS volt rajta
  • a lemez tejesen üres volt, semmi kezelőprogram nincs hozzá, a korábbiakhoz volt

Hangulatgyilkos

2011-10-13 18:05:24 :: Blog :: 0 komment

Alig bírtam már ki, hogy jöjjön az iOS5, nyáron az iPad-et beregeltem egy helyen (dollárért), hogy egy bétát ki tudjak próbálni. Tegnapra volt beígérve a fullos verzió (iPhone 4 és iPad érdekeltségem van). Egész nap annyira vártam már, hogy a végén besokalltam, és hagytam a piccsbe az egészet. Egészen hatig vártam, akkor sem jött. Elmentem itthonról.

Hobo

Még nincs vége, olvasd tovább »

iOS5

2011-10-13 06:54:56 :: Apple :: 0 komment

Tegnap letölthetővé vált az iOS5, később majd írok még, hogy mi ebben a számomra kellemes, mit fogok használni. Addig mindenki csajozzon!

iOS5

Mobilos GT5

2011-10-11 09:58:17 :: Lapjaim :: 0 komment

Nagyjából sejthető volt, hogy az itteni mobilos felületet nem csak a magam számára fejlesztem, hanem használja más, nagyobb közösség is. Ezzel, hogy elérhető az oldal a mai naptól mobilos, könnyített formában, eleget is teszek.

A ballor.hu tartalmaz egy fórumot, amelyet páran használunk. Ekkor gondoltam arra, hogy kiterjesztem a lehetőséget nagyobb csoport számára is. Ezt a fórummotort is megkapják a GT5-ös lapomat böngésző felhasználók.

A lap elérhetősége: gt5m.ballor.hu. Használjátok egészséggel!

Soha nem elég...

2011-10-09 10:20:03 :: Blog :: 0 komment

Na mi az, amiből soha nincs elég? Igen, a vinyók tárhelyei pont ilyenek. Erősen gondolkozom, hogy  venni kellene már vinyót. A mekinél lévő FW800-as betelőben van. Ezen vannak a Time Machine mentések is. Ezt le akarom csupaszítani, a jó régi TM mentések nem kellenek már nekem. Pláne, hogy azóta új OS X is van.

Szerdán megérkezik végre az iOS5. Ehhez kapcsolódóan a rendszer, az iTunes és pár progi is fog frissülni. Elképzelhető, hogy majd csinálok egy Clean Installt. Így az időgép is innentől kezdve fogja majd tartalmazni a kimentéseket. Lehet a mekit is megkínálom egy fehér S2-vel. Át kell majd gondolni ezt, mert az S2 csak USB2, az FW800 meg gyorsabb a másolásnál. A backupokat sem fogom csak hetente megcsinálni.

Már a terrás vinyók is jó árban vannak, az M2 és S2 széria ilyen méretben USB3 csatival jön. Egyelőre még nem tudom ezt kihasználni, de a jövőre nézve nem lenne rossz. 

Steve Jobs halott

2011-10-06 06:30:47 :: Gyász :: 7 komment

Az Apple egy jövőbe látó, kreatív elmét vesztett el, a világ pedig egy csodálatos emberi lényt. Azok pedig, akik elég szerencsések voltak ahhoz, hogy ismerjék és dolgozzanak Steve-vel, egy barátot és lelkesítő mentort vesztettek el ma. Steve egy olyan vállalatot hagy maga után, amit csak ő volt képes felépíteni, szellemisége örökre az Apple alapja marad.

Steve JobsSteve Jobs

Gurulás

2011-10-02 18:42:25 :: Blog :: 0 komment

Ez volt a harmadik hét, hogy majdnem minden nap voltam kerózni. Tiszta jó dolog. A combom már olyan, mint egy békáé. Az a baj, hogy a fejem is... Egy-egy kanyar nekem olyan 14 km. A héten volt, hogy több lett, meg volt, hogy kevesebb. Most valami nem okés a keróval, mert néha mintha "szalasztana" (vagy nem tudom mi a helyes kifejezés rá). Majd megnézetem már.

A mai kicsit keserves volt. Úgy elment felettem az idő, hogy délelőtt elmaradt (legjobb a vasárnap délelőtti kerekezés a forgalom miatt), a délutánt szintén elcsesztem. 3/4 hatkor indultam és, 1830-ra érkeztem haza. Már eléggé fáztam, máskor korábban kell ezt intézni. Vissza is fogom magam a netezéssel. A héten Kispálra nyomtam.

Biciklik gurulnak nyáron
A hídon át a mezőre
A volt idő ízekben 
Minden más előre 
Előre, Illéri, Előre!

Heti dolgaim

2011-10-01 07:37:58 :: Blog :: 2 komment

Ez a hét is jól eltelt - szerencsére. A hét elején fejfájással közködtem, ami nagyon nehezen akart múlni, ráadásul később ismét visszajött. Aztán csütörtökön úgy gondoltam, hogy akkor tudjam már mitől fáj: besöröztem. Nem is gondoltam, hogy így meghatnak a sörök. Másnap rendesen másnap volt: erős fejfájás és hányinger.

Playboy Club

Elkezdtem követni pár sorozatot. Újra képbe jött a Boardwalk Empires, a Desperate Housewives, új belépőként a Pan Am és a Playboy Club pilotjait néztem meg (ebben kisszerelmem: Laura Benanti). Nemrég tudtam le a DH 7-es évadját, így elsőként ezt néztem meg. Sajnos még magyar felirat nem volt hozzá, így angolul közdöttem át magam rajta. Megnéztem az új sorozatokat is angolul. A lényegeket talán megértettem. Lehet még rámegyek magyar felirattal a biztonság kedvéért. Sajnos a két új nem annyira megkapó így pilot alapján. Lehet el lesznek ezek kaszálva általam, ha egyáltalán a csatorna tovább fogja engedni őket.

A filmeket iPad-en néztem. Előtte átkonvertáltam olyan formátumra, amit megeszik a gép, hozzárakva az angol feliratot. Talán érdemes lesz a hármas padot 32 GB memóriával venni, pont a filmek miatt.

Ha valaki nem tudja, mit csináljon kedden 19h után, akkor Apple! Nagyon hallgatnak az iOS5-ról, még a GM sem jött ki - gondolom a keynote után dobják ki pár napra, utána úgyis telóval jön majd.