2010. április

Motoszkált a fejemben

2010-04-27 18:45:51 :: Blog :: 0 komment

Kicsit sűrű volt a nap. Talán még annyire nem is, csak most így este esik így. Mindegy, kell ilyen is. Munkálkodás, majd itthon net. Elmentem egy játékért, végre megvettem a Little Big Planet-et. Ezt mindenképpen meg akartam már szerezni és most jó árban tudtam, igaz használtan, de a kutttttyát nem érdekli, hogy már kibontotta valaki. Ez is olyan játék, hogy majd rá kell gyúrni, nem sietek vele. Van a spájzban még más is (Dead Space, Mirrors Edge) A nyári hőségre be is ütemezem majd. Sokszor van úgy, hogy a fenének van kedve kimenni a döbbenet melegbe.

A nagy üzlet után levágtam a füvet. Jó nagy volt már, pedig nemrég nyírtam. A füvezés a Viszockíj CD-re ment. Brutálisan bejön, a reggeli durúzsolás eredménye, hogy ezt választottam. Jó volt. Most kicsit pihegek, nyomok egy pizzát, azt megúsztatom egy kis hideg malátalé folyadékban.

Szép az este.

Ma kicsit link voltam

2010-04-25 20:15:30 :: Blog :: 0 komment

Amikor az embernek dolgoznia kellene, akkor a legédesebb a mással való foglalatosság. Így történt ez ma velem is. Reggel jó időben keltem, kicsit net. Aztán visszamásztam az ágyba, egészen 10-ig. Tiszta jó volt: nyitott ablak, jó levegő. Aztán elkezdtem a munkát, kicsit csináltam is. Ebéd után meg már minden bajom volt. Csináltam én mindent, csak a fontos dolgot nem.

Alakítottam a Linkz-en is. Az már régóta olyasmi kinézetű, ráadásul néhol a kódba is bele kellett nyúlni. Kicsit pofásabb és átalakított lett. Van még ötletem a linkekkel kapcsolatban, de azt jelentősen át kell gondolni. Nem bírok néha megammal és csinálom. Magam miatt. Most hoztam egy sört és várom a választási műsorokat.

Egerészés

2010-04-20 17:28:33 :: Blog :: 0 komment

MMAzt hiszem tegnapelőtt merült le a mágikus egerem, de nem volt itthon AA-s elem. Bedugtam egy USB-s változatot és azzal használom a gépet. Most viszonylag több ideig tologattam. Rendesen elfáradt a kezem. Ez egy Toshiba egér, jól elszoktam a görgőzéstől meg a magas mérettől. Kényelmetlen a kezemnek. Eleinte a mágikussal voltam így. Rendeltem az előbb telefonon két elemet. Remélem estére visszakapom a drótnékülimet.

(Az elem megérkezett, máris használom.)

Durvaságok

2010-04-18 20:06:48 :: Blog :: 0 komment

A fórumon ilyenképeket linkel egy rosszarcú! Oszt aludjak jól? Így búzasörrel egészen öööö izés lettem. Ezek már korhatáros gondolatok... Tessék menni aludni! Az alábbi képek a nyugalmat rendesen megzavarják. Szívgyógyszert szedőknek semmiképp nem ajánlom. Elérte az erkölcsi fertő az oldalt. Pornószájt nyílt ballornál.

18

Még nincs vége, olvasd tovább »

Tavaszi hidegeskedés

2010-04-18 08:02:41 :: Blog :: 0 komment

A tegnapi napon levágtam a füvet. Az iszonyatosan sok eső miatt annyira megnőtt, hogy a nyesés rendesen ráfért már. Lett is egy jó nagy talicskával. Sajnos a gólyahír beköltözött a füvünkbe, meg egyéb gyomok is, melyek (már előre tudom), dacolni fognak a nyári hőséggel. Úgy megfiatalodik az udvar ilyenkor, látszik, hogy laknak. Majd le kell még festeni a kaput, meg néhány dolgot és máris szebbek leszünk.

A kintlét megkívántatta velünk a szalonnasütést. Ezt az este folyamán meg is ütöttük. Jó volt kint, csak a hideg. Ma reggel is olyan napfényre ébredtünk, mint nem is tudom mikor. Ilyenkor mindig a keró jut eszembe, aztán megnéztem a fokot (6 fok van kint), ami kicsit visszarettentett. Na, majd beindul ez.

Rádióaktivitás

2010-04-13 16:21:26 :: Blog :: 5 komment

Nemrég mekkora hiszti volt a Danubius és a Sláger megszűnésével kapcsolatban. Dudálások és szimpátiamegmozdulások. Azokat sem értettem nagyon. Hozzám nem nőtt egyik sem úgy, hogy nem tudnék nélkülük létezni. Valamiért a CD-ben jobban bízom: olyan zene megy a kocsiban, amit én szeretek. Amikor hallgattam, akkor inkább a Sláger felé húztam. Aztén végük lett. Elindult a két új rádió. Rájuk kaptam. Hogyan is?

Még nincs vége, olvasd tovább »

Álmosító idő

2010-04-13 15:24:27 :: Blog :: 1 komment

Nem akar összejönni már a jó idő. Pedig itt az ideje. Most is felvittem a fűtést, fáztam. Ha belegondolunk, akkor az év 12 hónapjából több az, amikor fűteni kell... Na, majdcsak eljön a nyári-hangulat. A tavaszit már követelem!

Jó dolog a napban, hogy kikerültek az új MBP változások. Engem továbbra is a 13-as érdekelne. Ebbe 4 GB RAM, 250 GB-os vinyó került ééééééééés 10 óra akkuidő! Ez nagyon bejönne nekem. Változott a videokártya is. Ja, a 13-asban nem lett i5. Nem baj. Ha valaki szponzorálni akar, küldöm számlaszámot.

nagyon rebesgetik, hogy az új iPhone két kamerás lesz. Ezzel a videohívások is elérhetővé válhatnának. Nem tudom mennyire lenne ez itthon elterjedve. Volt két kamerás telefonom, de 2-3 próbahíváson kívül nem használtam ezt a funckiót. Laptop és Skype vagy GMail Chat. Rinyálnak, hogy az iPad sem kapott kamerát. Oda is minek? Nem lehet olyan jól beigazítani és tartani, mint a notik felnyitott fedelét. Számomra nem sok értelme lenne. Ezért sem sírok.

Kvíz rólam

2010-04-11 07:43:25 :: Blog :: 0 komment

Azért mi kemény már, hogy az IWIW-en kvíz van rólam! Jött két üzenet ezzel kapcsolatban. Baráti kvíz, rólam. Az IWIW-nek megy ennyire szarul, vagy nekem ennyire jól? Ne szedjek több Béres-cseppet? Egy cseppet sem? Vajh' mit kérdezhetnek, ami az IWIW kiváló közönségét fel bírza izgatni rólam. De lehet ehhez is fel kell venni azt az alkalmazást. Nem veszem. Először a Lovehuntert. Vannak akik ebben bíznak. Gondolom nagy vadászat kezdődött és le is lőtték őket.

Tessék menni szavazni! Én is fogok, itt van egy rakás angol szó, amit be kell vágjak.

Hamarosan új MacBook Pro-k

2010-04-10 07:16:29 :: Apple :: 0 komment

Épp most olvasom az egyik hazai portálon, jönnek kedden az új gépek.Ezt írják:

Jövő hétig viszont már senki ne vegyen MacBook Prót vagy MacBook Airt.

MBP

Lehet betartom. Vágyás az almagépekre. Imádon őket simogatni is.

Nagy csend

2010-04-10 06:51:20 :: Blog :: 0 komment

...van mától. Jól is van ez így. Segíti az elmét regenerálódni. Sok , fárasztó dolog éri nap, mint nap az embert. Most ki kell kapcsolni és másra koncetrálni. Rájövünk, hogy vannak fontosabbak is. Sok bántás, cikizés egyéb véget ér. Majd jön még, akkor elhisszük, hogy jó lesz nekünk. De jobb nem igazán. Áltatjuk magunkat.

Végre kampánycsend.

Négyes

2010-04-09 14:59:43 :: Blog :: 3 komment

Tegnap megtörnént az iPhone új operációs rendszerének, a 4-esnek a bemutatója. Valamikor nyáron fog ez érkezni. Végre betömték a szájukat azoknak, akik multitaszkingot akartak. Nem tudom, ez nekem miért nem hiányzott veszettül? Egyébként elképzelhető, hogy a bevezetés után jóság lesz ez és mindenki, akinek nem hiányzott használni fogja.

Az viszont üdvözlendő, hogy lesz magyar nyelv benne. Remélem előszele lesz a magyar OS X-nek és netalán a magyar Store-nak is. Meglátjuk. Jöjjön, várjuk szeretettel.

Délutánság

2010-04-08 16:34:15 :: Blog :: 0 komment

Itt a nagy unalmamban megnéztem a This is it!-et. Nem gondoltam, hogy ennyire előre voltak a próbákkal haladva. Nagyon sok munka van ennyi mögött is, pláne he végig is mehet. Sosem voltam MJ rajongó, de voltak jó számai. Ezeket többnyire játszotta is volna a koncerteken. Hatalmas előkészület nem csak zenében, hanem látványban is. Kár, hogy nem valósulhatott meg.

Aztán gondtam egyet és a jó időt megünnepelvén elmentem tekerni. Nagyon rég voltam. Épp reggel, amikor a mekis postot írtam, akkor láttam, tavaly is ilyenkor voltam az első kerekezésemen. Ahogy itt kimegyek a kapun, van egy kis emelkedő. Én az utca végére már az aszfaltot nyaltam... Azért nem adtam fel, mentem egy olyan 10-es körül. A pontosat most nem tudom, mert a keróm órája kezd lemerülni és többnyire nem mutatta a kijelző a dolgokat. Holnap hátha ki tudom cseréltetni benne az elemet. Szeretem tudni mennyit megyek időben és távolságban is. Jó lesz ez. Vissza kell szokni, kell rá áldozni időt és kész.

Este meg alma! Puszi!

Én szív alma

2010-04-08 09:52:18 :: Blog :: 0 komment

iMacTavaly pontosan ilyenkor váltam iMac tulajdonossá. Gyakorlatilag előtte nem sokkal kezdtem el követni az Apple termékkínálatát. A mai napig szívesen tallózom az almás oldalakat. Eleinte kicsit idegenkedtem az OS X-től, egyből felraktam a gépre az XP egy változatát. Akkor az iMac-en is többet használtam a másik oprendszert. Ez egy pár hét után megfordult, olyannyira, hogy már nem is hiányoztak az ablakok. Ezt a gépet csakis egy másik, az új iMac-re cserélném le (lásd a képet).

Ha újra gépet kellene vennem, akkor is maradnék az almásoknál. Nagyon izgató termék még mindig számomra a MacBook Pro. A Toshibámat szívesen lecserélném erre a készülékre. Remélem ez egyszer el is fog jönni - nem mintha a Tosival komolyabb problémáim lennének. Nekem elég lenne a legkisebb Pro gép is, a 13-as. Tudom, a 15-ös jobb kijelzővel érkezik, meg nagyobb felületet kínál számomra. A 13-as méretei (cm és kg) nekem teljesen bejönnek és valamiért a 15-ös billentyűzeténél lévő kis likak sem vonzanak.

A múlt héten bemutatott iPad is várólistás nálam. Az sem lehet rossz. Az a nagy felület, amire elfér egy teljes weboldal, mindenképpen izgatóvá teszi. Nekem abból is a kis változat elég lenne. Nem akarok én nagyon rajta adatot tárolni. A netezés lenne az elsődleges szempont. Sokszor nem kényelmes a nagy géphez ülni, mert pár percre kellene bekapcsolni csak. A Pad teljesen okés lenne erre a célra is. Jó lenne már előben simogatni.

Elstartolt az iPad!

2010-04-03 15:00:11 :: Apple :: 0 komment

iPad is here.

kép

iPad