Lapjaim
Fészbukkos gété
Készítettem egy Facebook-os oldalt a Gran Turismo 5-ös lapomnak. Meglátjuk mi sül ki belőle. Kicsit ellene vagyok ennek a fészbukkos dolognak, de ahogy látom, kikerülhetetlen a dolog.
Linkz változások
Amikor komolyabban elkezdtem a netezést, nagyon sok oldalt szippantottam be. Ezekre később már nem is emlékeztem, hogy mi is volt a pontos címük. Tudom, lehetett már akkor is könyvjelzőzni a különböző böngészőkben, de ez valahogyan igazából sosem tetszett. Ezért hoztam létre magam számára a Linkz oldalt, amit később mindenki számára elérhetővé tettem.

Mobilos GT5
Nagyjából sejthető volt, hogy az itteni mobilos felületet nem csak a magam számára fejlesztem, hanem használja más, nagyobb közösség is. Ezzel, hogy elérhető az oldal a mai naptól mobilos, könnyített formában, eleget is teszek.
A ballor.hu tartalmaz egy fórumot, amelyet páran használunk. Ekkor gondoltam arra, hogy kiterjesztem a lehetőséget nagyobb csoport számára is. Ezt a fórummotort is megkapják a GT5-ös lapomat böngésző felhasználók.
A lap elérhetősége: gt5m.ballor.hu. Használjátok egészséggel!
Mobilos elérhetőség
Egyre több mobiltelfon el tudja érni a világhálót. Az okostelefonok világában ez szinte már kötelező is. Egy oldal teljes elérése nem okoz gondot. Viszont előfordulhat, hogy a mobilnetes forgalomnál számít a gyorsaság és a letöltött adatmennyiség is.
Ezért készítettem el a ballor.hu oldal mobilos változatát - m.ballor.hu -, amelyet a mai naptól elérhetővé tettem - kiraktam a menüpontok közé is. Hátha többen rá fognak nézni az oldalra ezáltal. Könnyített lap, sallangok nélkül, a képeket is majd mobilos formába fogom hozni. Eddig a 2010/2011-es részeket néztem át és alakítottam olyanra, hogy a mobil könnyebben egye.
Jó böngészést! Ha valami hiba/kérés van, akkor jelezzétek. A kommentelés lehetőségét egyelőre nem tartlamazza az oldal. Természetesen ez az oldal is csontig Made on a Mac.
Kérdés: mennyi a mobilotok felbontása? Ez a képek miatt lesz érdekes. Egyelőre a 240-es szélességre van beállítva a rendszer.
Elindult a GT5-ös oldalam!
A mai napon elindult a Gran Turismo 5 játékkal foglalkozó oldalam. Egy lelkes kis csapat hívta életre, eleinte csak a beszélgetések miatt, de úgy gondolták, hogy legyen ez mindenki számára elérhető!

A cím: gt5.ballor.hu. Mindenki szabadon regisztrálhat az oldalra.
Átépítés után
Már jó ideje tervben volt, hogy a ballorhu-t átalakítom. Keresgettem a neten, nézegettem különböző honlapot, melyeket ötletként felhasználtam volna. Arra jutottam, hogy a régi felület az annyira kellemes volt, ehhez nagyon nem nyúltam. A motor viszont átalakult. Ennek következtében valamelyest gyorsabb lett a betöltődés. Volt kód-optimalizás. Sok PHP-t oldalt összevontam, csomó függvényt meg eldobtam. Csakis azok a részek maradtak, amik kellenek a működéshez.
Olvasd tovább »A gt.ballor.hu csendesen kimúlt
2005. április 16 - 2010. november 24.
Ráncfelvarrás
Egy kicsit alakítottam a lap kinézetét. Hogy jobb lett-e vagy rosszab, nekem most mindegy is. A régit untam már. Mindenképpen változást akartam. Sajnos megfelelő ihlet sem jött, így maradt a kis ráncfelvarrás.
A fenti logo részt (header) átalakítottam, nekem így sokkal jobban bejön, mint a nagy. Azon volt feleslegesnek tűnő rész. A fentit nem ilyenre szerettem volna, de ez lett. Úgy terveztem, hogy a fejléc fixen ott marad (nem iFrame vagy egyéb frame-es trükközéssel volt megoldva, sima CSS), de ez nem jött be. A Twitter és a YouTube rálógott, ha scrolloztunk. Ezért maradt a felcsúszós változat. A main részben a 640-es szélességre álltam át.
Kicsit alakult a CSS, készültek új képek, hátterek, feliratok. Egyelőre ennyi. Vannak már kész hátterek, de ezek idővel kerülnek majd be. Olyasmi lesz, mint a régi volt.
Update: közben be is raktam, az eredeti a szürke változat volt. Ehhez terveztem át az oldalt. De túl sötétnek találtam, túl komor volt. Nem elképzelhetetlen, hogy lesz egyszer egy fekete, vagy sötét tónusú oldalam is.
Egyébként nem nagyon értem azokat a programozókat, akik különféle embed-eket és ehhez hasonlóakat gyártanak, hogy miért nem tudnak valid kódot kreálni. Itt a Twitter idegel még... Abba nem tudok belenyúlni, mert egy javascript okosság és nem nálam van tárolva.
Galéria
Mindig is gondolkoztam a képek rendes tárolásán. Ezért ma reggel kicsit variáltam a dolgon. Lett egy Galéria menüpont a régi helyett. Ebben az lesz a jó, hogy a thumbnail képek is ott lesznek. A képek címei a kutyát sem érdeklik, inkább a kis képek. Úgy van megcsinálva, hogy csak fel kell FTP-zni a képeket a megfelelő mappákba és onnan a PHP behúzza és összepakolja nekünk a galériákat.
Ja, még valami. Kivettem a korábbi lapjaim bannerjeit. Nem kellenek azok már a sidebar-ba. Veszettül kezdem már unni ezt a felületet is. Néha rámjön rendesen a csinálhatnék. Tespedés van csak.
Változások
Egy néhány változást tervezek a lapjaimmal kapcsolatosan. Nagy valószínűséggel megszüntetem a ps.ballor.hu-t. Valahogy nem jött be ez az oldal, csak hírmorzsák vannak mostanában ott. Ezeket megtalálják máshol is az érdeklődők. Semmiféle új cikk, komolyabb írás nem volt egy jó ideje.
Gondolkozom, hogy a ballor.hu is átalakuljon-e. Ez még nem kiforrott dolog. Mivel semmire nem mentem a webszerkesztéssel kapcsolatosan, lehet felhagyok a webes dolgokkal. Átgondolás tárgya.
A gt-s lappal is kezdnem kell valamit. Az utóbbi időkben eléggé furcsa nekem az egész. Elképzelhető, hogy fizetős lesz. Ha vállalják megy, ha nem, akkor leveszem. Túl sokat dolgoztam ott és eddig minden ingyen volt.
A dolgok így mentek az év 26. hetéig. Köszönöm figyelmüket! Reklám és a Himnusz következik.
Megváltozott cím!
A mai napon megváltozott a Gran Turismo lapom címe. Egyszerű oka van, remélhetőleg kibővül GT5P cuccokkal. Ezzel a címmel nyitott a GT világra a lap.
PlayStation Oldal
A GT4-es társaság előtt vetettem fel, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy olyan oldalt, ahol a PS3-mal foglalkoznánk. A korábbi beszélgetéseknek megfelelően ki lett bővítve a teljes PlayStation skálával. Lehetőséget adva a régebbi modellekhez kapcsolódó hírek, cikkek és egyéb információk szerepeltetésének.
Olvasd tovább »Komment-hiba
Tegnap átraktam a register_globals off-ra állítása kicsit bekavart. Emiatt nem lehetett megjegyzést írni a lapra. Ezt úgy néz ki kiküszöböltem. Jöhetnek nyugodtan a postok. Akinek elveszett írása, így járt. Nem volt szándékos a dolog.
Új felület a GT4-es oldalon
Úgy gondoltam, hogy valamennyire egységes vagyis egységeshez közeli felületet hozok létre a ballor.hu és a gt4.ballor.hu oldalaimmal. Mivel eléggé elszaporodtak az LCD-k, így az alap szélesség a 1024 lett. Remélem használhatóbb, szebb lett az oldal. Ezzel a kód is valamelyest egyszerűsödött.
Tuningverseny
Egy pár emberke már játszott a GT4-es lapomon ún. Tuningversenyt, melyben egy adott kocsit kell egy előre megadott pályához tuningolni. Cél a legjobb eredmény kihozása belőle.
Reggel úgy gondoltam, hogy megcsinálom ezt a részt is automatára, mert eddig e-mailben kellett küldözgetni az eredményeket, ami eléggé macerás. Meg a kiértékelés is nehezebb úgy. Megcsináltam és el is indítottam az első futamot.
Új lapom: Titan Quest!

Készítettem egy úja lapot, életemben először egy PC-s játékhoz. Valamiért megfogott, megszerettem. A játék a Titan Quest. A Diablo 2-t játszottam még jó régen és ez hasonlít. Gyílkolós, fejlesztgetős jóság.
Újrakódoltan
Tegnap vetődött fel bennem, hogy ha már nemrégiben volt a váltás, akkor át kellene a ballor.hu-mat rakni UTF-8 kódolásra. Ez a mai reggelen meg is történt. Remélem látszani fognak az ékezetek rendesen.
Olvasd tovább »Szolgáltatóváltás

A régi szolgáltatómmal nem voltam már megelégedve. Az intézkedéseik nem voltak a megfelelőek, néha lelassult a lap. Valamelyik nap meg már az FTP-zéssel is gondok voltak. Szemezgettem már a váltással. Kerestem is egy régi ismerőst, akinél már voltunk egy korábbi lapommal - telefonlap, jmo. Sajnos az ő általa kínált tár picit drága és feleakkora lett volna.
Több szolgáltató után néztem. Akkor találtam rá egy fórumra, ahol a régimről is beszéltek. Volt egy srác akinek egy fél éves írásait lehetett végigkövetni. Érdekes változáson ment keresztül, végül az addig istenített szolgáltatómtól ő is lelépett. Ez újabb lökést adott nekem.
Olvasd tovább »A Linkz új címen van!
Régi-új menüpont: Fotók
Régi, mert a képes.ballor.hu képeit láthatta már korábban is a lapomat megnéző. Új, mert a képes.ballor.hu-t megszüntettem és lapom menüjébe kerültek a képek, a FOTÓK menüpontba.

Itt kategóriákba sorolva láthatod a fotókat. Jó szórakozást hozzá!
Linkz takarítás
Eléggé el volt már hanyagolva a Linkz lapom adatbázisa. Nagyon sok felhasználó nem használta már. Ezeket töröltem. Ha valaki nem találná magát, akkor emiatt van.
Devil May Cry 3 - beolvasztás
A nagy változások közepedte, ez is változott. Mivel egy pár lapos oldalról volt szó, úgy gondoltam, hogy legyen akkor ez is a ballor.hu-n.

A régi címről át fog dobni mindenkit ennek a lapnak a DMC3 részére.
Bezárt ballor fóruma
Ismét egy kis változás. Bezártam a fóumot is. Első lépés az aldomainek csökkentés érdekében az F1 05/06 oldal bezására. Most két aldomaint szünetetek meg - forum.ballor.hu és a bf.ballor.hu
Egy pár emberrel azonban továbbra is fogom tartani a kapcsolatot itt.
F1 OFF
Megszüntettem az F1-es lapot. Nem volt használva és nem volt kihasználva. Mindegy. Én megpróbáltam legalább. Ez volt a második lépés az átalakítások sorában. Gondolkozom a mostani fórum átalakításán. Az sincs megfelelően használva.

Újjászületés
Ismét rámjött. Át kellett alakítsam az oldalt. Szerettem volna már végre én is fullban átállni a 1024-es felületre. Igaz volt ilyen skinem korábban is, de most eljött az idő.
Egyelőre csak a kinézet változott és ahhoz igazítva egyszerűsödött a motor is. A későbbiekben lehet átírom a motor részét is, mert talán tudok rajta még okosítani. Többféle színben nézheti a kedves látogató a honlapomat - a kis színes négyzetekre kell kattanni.
Olvasd tovább »Holnap leállás max egy napra
A mostani lassulásokat akarom tanulmányozni, ezért leállítom a lap egyes részeit. Érinteni fogja a fórumot és a ballor.hu-t is. A GT4 marad egyedül, mert ott most is verseny folyik. Illetve hamarosan indul. Megnézem, hogy milyen lesz úgy a gyorsaság. Ha nem változik, akkor minden marad. :D Jó kis mondat volt, nem?
Lehet hamarosan lesznek változások a lapon. A fórumot zártra akarom, nem nagyon használja más, így minek legyen publikus? Legalább a jó cimbikkel jól elleszünk ott.
Gondolkozom az F1-es lap megszüntetésén, az sincs kihasználva, feleslegesnek látom.
Mint látjátok, időközben visszaraktam, sokra nem jutottam. Nemigen a fórum és a ballor.hu lehet a lassulás oka.
Elindult a God Of War lapom!

Új lappal jelentkezem, ez pedig nem más, mint a nagy sikerű God Of War magyar oldala. A játékot csak PS2-re adták ki, mivel nem volt még rajongói oldala, összeraktam egyet.
Olvasd tovább »Alakítás a GT4-en
Összepakoltam egy szavazót a GT4-es lapra. Meg csináltam egy "új" jelzőt a fórumba. Ezt is térveztem már, de valahogy nem jutottam odáig, hogy megvalósuljon.
Ezt jól elfelejtettem tegnap (2007-04-10) kirakni. A múltkor csináltam, hogy a szerkesztés alatt álló cuccok ne menjenek ki élesbe.
Betűz a nap
A mai napon egy kicsit alakítottam az oldalamon illetve a GT4-es lapomon. Elég sok helyen láttam már ilyesmit, a GT4-en meg kérték, hoyg legyen nagyobb a betűméret. Most hogy a múlt héten megcsináltam a wide kapcsolót, úgy gondoltam legyen ez is.
GT4 korszerűsítés
Eléggé elmaradtam most a bloggal, leginkább csak filmes kritikák, megjegyzések voltak. Vasárnap reggel kigondoltam, hogy átalakítom a GT4-es oldalt. Ahogy kérdezgettem az ottani embereket szerettek volna 1024-es felületet és jópáran a 800-ast akarták meghagyni. Ezért egy köztes megoldást csináltam. Választható lett a szálesség
Mivel eddig csak sessionnal működött, és ha bezárta a böngészőt, akkor újra fellépve a lapra ismét be kellett állítani a szélességet: reggel sütit sütöttem. A belépés automatizálását is megoldottam. Kényelmesebb lesz a használat így.
Nézelődés, gondolkozás, csinálás
A GT4-es oldalon felvetettem a 1024-es szélességet. Ehhez kerestem ötleteket a neten. De túl sokra nem jutottam. De másban haladtam.
Mivel a készítés közben muszáj voltam néha a legrosszabb böngészőn is kipróbálni, egy ottani hibát már fel is fedeztem. (Nem szerette a CSS egy formázását a szerencsételen, így azokat kihagyta.) Kifogtam rajta és máshogy csináltam meg.
Nem tudom még, hogy lesz-e ott 1024-es felület, és azt meg pláne nem mikor, de hátha. Ha nem is nézelődök, akkor nem lesz ihlet. Majd meglátom. Elég sok időt töltök a neten a csak nézelődéssel. Ma is olyan dolgot láttam meg, amit alkalmaztam is. Pl. a GT4-es képeknél. Hogy tetszik-e a népnek, az majd kiderül...
Életre keltettem egy menüpontot! A KÉPES menüponttal a képtáramból az utolsó 10 feltöltött képet nézheti meg a lelkes partizán, de remélem a teljes oldalt sem fogja elkerülni!
Képes ballor
A Long Time Ago in a Galaxy Far, Far Away...
Igen, régen volt már képtár (blog a régivel kapcsolatban: Képtár), de az valamiért jól megszűnt, most ennek a pótlására készítettem egy kis oldalt.
Olvasd tovább »Valami miatt nem tetszik
Csinálgatok egy képtárat, a régi helyére. Tegnap kezdtem, már gyakorlatilag 90-%ban működik, de valahogy nem az igazi. Nem az a legrosszabb, hanem, hogy nem tudom megfogalmazni magamnak miért is. Csak nézem, nézem és nézem. Semmi ötlet.
Saját csapdámban vagyok.
Most reggel - 2007-02-22 - alakítottam, így már jobb! Még a végén elindul!
Hogyan tovább?
Pénteken kaptam a szolgáltatómtól az emailt, hogy fizetési tartozásom van. Ezen jelentősen csodálkoztam, utána is néztem a banki átutalásomnak, de semmi bajt nem láttam, elment a pénz.
Olvasd tovább »Gyorsulás verseny a GT4-es lapomon
Egy kicsit ügyködtem ma, pedig nem kellett volna. Megcsináltam a gyorsulás versenyt a GT4-hez. Remélem ez is sikert fog aratni a népesség körében és használják majd. Az elején tartottam tőle, de aludtam erre is egy pár napot és kiforrott bennem a megoldása. Ilyenkor az adatbázist kell jól kitalálni - fejleszthető legyen. Hamarosan kimegy élesbe, előtte tesztek!
Két éves lett a ballor.hu!
Igen, egy után a kettő jön. És ma eljött. Maga a domain regisztráció hamarabb volt, de a feltöltés pontosen ezen a napon kezdődött 2005-ben. Én már nem is tudtam ezt az időpontot, de vannak akik emlékeztetnek dolgokra. Köszönöm! ;)
Ballor F1-es oldala
Elindult és már használják is páran az új oldalamat. Az oldal a Sony Playstation2 játékgépére írt F1 05 és F1 06 körrekord versenyét dolgozza fel. Töltsd fel Te is az idődet!
Olvasd tovább »9/11
Ezen a napon, pontosan öt éve volt a terrortámadás az USA-ban. Hatásai talán még most is érezhetőek.
Olvasd tovább »Elkészült a ballor.hu fóruma!
Régóta terveztem, kicsit talán hiánypótlás is lesz, de most elkészült! Használjátok olyan szívesen, mint amilyen szívesen készítettem!
Olvasd tovább »Szeretet
Egy tudományos felmérés részeként kutatók megkérdeztek néhány 4 és 8 év közti gyermeket arról, hogy szerintük mi a szeretet. A kérdésekre adott válaszok mélysége és komolysága sok esetben a kérdezőket is meglepte. Talán téged is megérintenek majd.
Olvasd tovább »Megújult a Linkz!
Jó ha az ember tudja mekkora!
Két lap a régi helyen megszűnik
A jmo.hu tárhelye lejár, ezért megpróbálom áthozni ide a linkz és az oldalGO lapokat.
Olvasd tovább »Egy éves a ballor.hu!
Az első évforduló! Hurrááááá! Hogy telik az idő, milyen sok minden történt azóta! És a lap is mennyit feljődött! Jöttek-mentek a skinek, motorok! Szóval szülinap van! Remélem nem állunk meg ennél a számnál!
Olvasd tovább »Devil May Cry 3 szép URL megoldással
Miután elkészült a ballor.hu oldalam teljesen a szép URL-ekre építve, egy korábbi oldalam átalakításába kezdtem bele. Ez a Devil May Cry 3.Olvasd tovább »
Új motor a rövid webcímek érdekében
Nemrégiben találtam rá erre a mások által már használt megoldásra. Ezzel barátságosabb webcímeket lehet készíteni, ami a további böngészésre is kihat. Mi is ez? Néhány szóban leírom.
Olvasd tovább »Új webes felület
Egy korábbi munkám, a jmo.hu fórumját átalakítottam, hogy megfeleljen a mai elvárásoknak.
Olvasd tovább »Csináltam egy blogot
Szóval csináltam egy blogot a GT4-es oldalamra. Nem tudom mennyire fog tetszeni. Ehhez hasonló felépítésű lett, csak oda ugye regeken keresztül lehet majd beírni, itt meg csak én vagyok :D
Ismét újítottam
Nem tudom, de néha úgy rámjön a csinálhatnék. A már elinfult GT4-es oldalam után a ballor.hu is olyasmi kinézetet kapott. Egy kicsit a belső is átalakult.
Szóval, a múltkori skinek (bőrök) kicserélésre kerültek, és helyette az új design lett az újdonság. A GT4-es oldalhoz hasonlít, de picit azért át van strukturálva.
A régi lapok az OLD részlegbe kerültek. Nem tudom mi lesz a sorsuk. Lehet szépen csendben megszünnek. A hozzá kapcsolódó linket fel fogom rakni. AZ OLD elérhetősége: OLD. Még egy idejig megnézhetitek!
Gran Turismo 4 - oldal
Tervezgettem, kigondoltam, megcsináltam. Több volt a kigondolás, mint a megcsinálás. Ma elindult, felraktam! Nézzétek meg! Meglátjuk mennyire lesz sikeres a PS2-s körökben!Olvasd tovább »
GT4 oldal
Gondolkozom, hogy egy GT4-es oldalt össze kellene hozni. Tegnap össze is pakoltam egyet. GT4. Nem tudom, hogy fogom-e folytatni, mert egyedül nehéz lesz. Kellene segítség, de eddig nem találtam rá embert. Cikkek, leírások kellenének és felraknám.
Mehetnének képek is. Ötlet lenne, csak idő nem nagyon. De hátha, nem kell feladni a dolgot.
Új skinek (bőrök)
A hosszú hétvégén készítettem az ígéretemnek megfelelően új témákat, skineket (bőröket) a lapohoz. A meglévő kettőn kívül 3 új felületen böngészheted a lapomat.
Olvasd tovább »Felület átalakítása
Egy kicsit átalakítom a felületet. Ez érinteni fogja a színek világát és a design alatti részeket is. Ezért lehet, hogy csak egy-két skin érhető majd el, később igyekszem ezeket bővíteni!
Olvasd tovább »Új menüpont: ZENE
Ki ne szeretné a zenét? Szerintem a zene nagyon sok szerepet tud játszani az ember életében. Különböző hangulatokhoz más-más zene tartozhat. A zene átsegít a nehézségeken, feltölt! Dalszövegeket láthatsz itt. Olvasd tovább »
Elkészült a Képtár!
Már nagyon régóta tervezem, de csak most döntöttem, hogy fel is rakom. Egyelőre főleg a PhotoSig oldalra felrakott képeimet láthatod.Elég sok másféle képem is van, majd szemezgetek és kirakom.
Olvasd tovább »Az adataid megjegyzése
Új dolog érhető el a lapon, ez pedig az adatok megjegyzése. Erre azért lehet szükség, mert a visszajáró emberkék nem szívesen töltik ki mindig a kommentárok beküldéséhez nélkülözhetetlen adatokat (név, email).
Olvasd tovább »Elindult a ballor.hu feltöltése
A mai napon - egy héttel a domain név bejegyzése után - elindult a ballor.hu oldal feltöltése. Közel egy hét kevés volt bizonyos dolgokra, így még szegényes a tartalom, de remélem idővel ez másképp lesz!
Olvasd tovább »A domain bejegyezve!
2005. január 8-án a ballor.hu domain be lett jegyezve. Igy elindulhatott a ballor.hu oldal. A terveknek megfelelően ez egy átdolgozott felület, ún. táblázatnélküli megoldást tartalmazó lap lesz.
Olvasd tovább »

