Nagy meglepetésemre Karácsonyra egy box is került a fa alá. Akartam már egyet, mert a múltkori fellángolásom óta (amikor a Forza 3 miatt vettem, majd egy hónap után eladtam) sokat változott a gép. Az első gépem a régi típus volt. Ez már viszont 250 GB HDD-vel jött (a régihez külön vettem egy 20 GB-os vinyót, ez 1-2 játékra volt csak elég), ami nekem teljesen elég is lesz.

A csomagban megtalálható a Kinect vezérlő is. Igazi újdonságot ez hozott. Már a gép kicsomagolás ais mosolyt csalt az arcomra. Nagyon pöpec kis gép, soha nem volt még ez a változat a kezemben. Kis takaros darab, szerencsére nem a fényes változat lett, hanem a matt (valamiért ez jobban bejön, nem is lesz annyira ujjlenyomatos talán).
Bekapcsolás után egy profilt kellett készítenem. Úgy gondoltam, hogy a régi progilomat fogom használni, de nem tudtam "honosítani". (Időközben magyarhonban is megjelent a Store lehetőség, amivel a saját lakcímünket megadva, a saját fizetőeszközünket használva érhetjük el.) Csináltam egy új accot - ba11or lettem.
Kíváncsi voltam az új dashboardra, amit a gép a netre kötés után egyből fel is rakott. Nekem bejön ez az új felület. Olyan csempeszerű, mint amilyen a Windows 8 lesz - erről láthattunk már demókat mindenféle helyeken. Kicsit szokni kell az eligazodást, de nem vészes.
A kontroller maradt a régi. Nem nagyon tudom eldönteni, hogy a PS3 vagy a X360 irányítója jobb-e. Mindig az, ami a kezemben van. Ez sokkal nagyobb, férfiasabb fogást biztosít, a teljes markomban tarthatom. A triggerek viszont egyértelműen jobbak a vetélytársénál. A két gomba elhelyezkedése is okés - gondolom nem akarták direktben másolni a Sony gépét.
A gép DVD olvasója annyira nem zúg, mint az elődje, de felpörgetésnél azért van hang. A kis fekete melegszik rendesen, az oldalán pustol ki a meleg levegő. Nekem most állított helyzetben van (így elfér a PS3 mellett a szekrény megfelelő részén), nem tudom maradhat-e így. De sok helyen látom állítva.
Kinect
A konzol a PS3-hoz képest sok újat nem bír adni, hacsak az exclusive játékokat tekintem. Igazi erőssége a Kinect mozgásérzékelős irányítójával mutatkozik meg. A PS3-hoz volt Move egységem (csak a fagyi, mert a másikat nem vettem meg). Az nekem nem jött be. Próbálta gyerek is, de használata nem volt jó. Rövid úton eladtam és köszönöm, nem kérek többet belőle. A Kinect más. Nincs irányító, nincs a kézben semmi, csak a tested. Az meg ugye adott. A kamera szépen beméri a helyzetedet, onnantól kezdve működik is szépen.
Azt kell mondjam, hogy a Kinect igazi party-gépet csinál a boxból. Olyanok is használták az ünnepek alatt a konzolt, akik addig még csak meg sem fogták az irányítót sem. Hihhetetlen jó hangulat bír lenni, hogy a másik ugrál a tévé előtt és irányítja a játékot. Hatalmas szurkolások, biztatások, nevetések és persze fikázások kísárik a játékmenetet. Nagyon jó a hangulat!
Járt hozzá egy Adventures játék, amivel a Kinect hangulatát megtapasztalhatjuk.
Verdikt
A Microsoft konzolja egészen jóra sikeredett. A Kinect kellemes csalódást nyújt, könnyű a használata, ennél könnyebb már nem is lehet. Remélem a gép melegedése nem fog problémát okozni - a régi gépek emiatt elszálltak néha. A játékok sem csúnyák a PS3-hoz képest, hiába a más hardver. Nem mondom, hogy előlépett az elsőszámú konzolommá, de jó alternatíva lehet. Azokat az exclusive címeket, amiket kinéztem, mindenképpen szeretném beszerezni. Az első ilyen a Forza Motorsoport 4, amit már be is szereztem.