Az indulás és az első két nap igazából nem tartalmazott komoly úti élményeket az olvasó számára. A ballor.hu oldal nem is fog pontos úti leírást tartalmazni, a saját élményeinket próbálom meg leírni. Ebben a részben a befizetett fakultatív programjainkat mutatom be.
Harmadik nap
A tegnapi kulcsos kaland és az esti gyaloglás jól lefárasztott minket. Tudtuk, hogy hamarabb kell kelni, mert nincs mese: a Nana Beachtől 8:45-kor el fog indulni a busz. Gyerekkel meg nem olyan egyszerű a kelés, a reggeli és az indulás sem. Néha olyan Adél, mintha lassítót szedettünk volna vele előző este.
Egy kicsit késett a buszunk, és megdöbbenésünkre nem magyar idegenvezető szólított minket a buszra. Egy nagyon nem szép görög néni volt, a magyart később vettük fel. Elindultunk buszunkkal keletre. A fő úti cél Spinalonga (Σπιναλόγκα) volt. Egy nagyon rövid megállót tettünk egy kis gyöngyszem kolostornál.
Fantasztikus kilátás, a kis épület igazán szépség volt. Egy 10-15 perc nézelődés után irány Agios Nikolaos (vagy Aghios Nikolaos, Άγιος Νικόλαος). Végig az út ismételten fantasztikus volt. Jobbról a hegyvonulat, balról a tenger incselkedett a szárazfölddel. A hegyeik 2500 m körüli magasságokat érnek el, Kréta területe 8336 km². Kérdeztem, hogy kb. mennyi ember élhet ezen a területen - a nagyon hegy és sziklás részen nem lehetett még utat sem felhúzni megfelelően, nemhogy házakat -, a válasz kb. 680.000. Ez egy tavalyi népszámlálási eredmény. Agios Nikolaos szépségeiben sem kételkedhetünk. Egy kikötőhöz kellett igyekezzen a sofőr. Nehézséget az jelentett számára, hogy az ottani utak nagyon keskenyek. Ezek a hatalmas buszok kellő szélességgel takarják el az aszfaltot a déli nap elől. Akkor van igazából baj, ha szembe is jön busz. És jött. Kettő is. Ezekkel meg kellett küzdeni rendesen, megadtuk magunkat és hátráltunk.
A kikötőbe érve egy hajó várt minket, ez vitt minket Spinalonga kis szigetére. A tavalyi Tunéziai hajóút eléggé kedvünket szegte, félve vettük meg az utat erre a kirándulásra. Minden félelmünk hamarosan tova is szállt. A tenger igazi szépsége, az a kékség, ami áradt belőle és a habok fehérsége csodálatos élmény volt. A hajóút sem volt hosszú, olyan 40 perc körül mentünk a szigetig. Már a hajóról is izgalmakkal telve vártuk, hogy körbe járjuk az erőd kihalt részeit.
Itt kb. egy órát töltöttünk el, sok érdekes és megrázó történetet hallottunk a korábbi emberek életéről. Spinalonga egy 850 méternyi kerületű száraz szikla, amely Kréta szigetéhez tartozik. Története a 9. században kezdődött, amikor a szaracénok, azaz az arabok 138 évig uralkodtak a térség felett. Van rá történelmi bizonyíték, hogy ebben az időben a kis sziget a krétai keresztények menedékhelye volt: egy kis erődítményt is építettek a sziklákra védelmük érdekében.
Krétát 1204-től 1715-ig a velenceiek tartották megszállás alatt. Számos erődöt hoztak létre a szigeten, tartva a tenger felől érkező támadásoktól. Spinalongama is látható erődje 1538-ban épült, amikor a török flotta, Barbaros Hayrettin pasa - aki később Barbarossa kalóza néven vált ismertté - vezényletével megtámadta Krétát. Az erőd egészen 1649-ig állt, védte az Elounda kikötőjében állomásozó velencei flottát. Ebben az évben azonban az ottomán birodalom másodjára is megtámadta Krétát, s ekkor már sikerrel járt.
Spinalonga szigete a velencei és a török békemegállapodás értelmében 1715-ig megőrizte függetlenségét. Ekkor Kapudan pasa tábornok, a támadó erők vezetője, aki nem tudta elfogadni a szuverenitást, több évig ostromolta Spinalongát, míg az végül török kézre került. Spinalonga olasz eredetű név, a sziget eredeti, görög elnevezése Stin Elounda volt. A történészek szerint a Spinalonga nevet egy velencei szigethez, Spinalungához (ma Guidecca) való hasonlatossága miatt adták.
Kréta török megszállásának ideje alatt egy ezer lakosú török falu volt a kis szigeten, ahol még Észak-Kréta kormányzója, Ali bej is élt. Abban az időben a sziklákon fogolytábort létesítettek a függetlenségért küzdő, ám elfogott ellenállók részére. Kréta 1898-ban vált végül önállóvá. A törökök, megtorlástól tartva, elkezdtek visszatérni hazájukba, majd a folyamatot siettetve 1903-ban minden törököt köteleztek a Krétai Köztársaság elhagyására, ám azok, akik Spinalongán éltek, ezt megtagadták: tehették, mert a francia haditengerészet védte őket, amelynek a szigeten volt a bázisa. A kormány, hogy elérje célját, a törökök távozását, elhatározta: riasztásképpen Kréta összes leprását a szigetre száműzi. Ebben az időben a betegek két faluban éltek Heraklion közelében, s úgy hívták őket: Mesquinis, azaz átkozottak.
1903-ban Kréta lakosai úgy gondolták, hogy leprásokat telepítenek a szigetre. Később viszont a leprások száma annyira megnőtt, hogy egész Görögországból ide hozták őket. Gyakorlatilag aki ide belépett betegként, az már nem hagyta el a szigetet. Megrázó történetek sorát hallhattuk az idegenvezetőtől. A lepra akkoriban gyógyíthatatlan betegség volt, vérrel, de akár érintéssel is terjedhetett. Bizonyított dolog, hogy gyerek születésekor nem öröklődik a betegség, da ha sokáig olyan környezetben marad a kicsi, akkor elkaphatja. Ezért az újszülötteket kimenekítették innen, és Krétán felnevelték őket. Volt olyan ember, aki csónakkal vállalt utakat a szigetre, hogy így láthassa családját, feleségét. A szigetnek van olyan része, ahonnan át lehet elég jól látni Krétára. Borzalmas lehetett, amikor látja az ember az egyre jobban leépülő családtagját. Ez a betegség végtagok elvesztésével is járhatott, csonkolódott és torzult az arc is.
Egy jó ideig nem történt semmi az életükben. Ők elvoltak, nem érintkeztek igazán a szigeten sem senkivel, egy-egy kis család élte életét. Majd 1934-ben jött egy jogász hallgató, aki felrázta kicsi ezeket az embereket. Közösségek kezdtek formálódni, falu-szerű élettel. Kézművesek, mezőgazdasággal foglalkozó emberek termeltek, korábbi hivatásukat folytatók segítették jobbá, szebbé tenni életüket.
A lakók az államtól segítséget kaptak, kórház volt a szigeten, egy nagy kapunk engedték be a betegeket és onnan osztották el, hova kerüljenek. A betegség stádiumának megfelelően a házaik ajtaját színekkel festve jelezték kik laknak ott. A betegség utolsó útja a halál volt. Jártunk a temető részben is. Nem sok sírt lehetett látni. Ez a temetkezési szokásaikkal együtt alakult úgy. Ha a halottat eltemetik, akkor 4 év múlva feltárják a sírt, összeszedik a csontokat, egy kis edénybe pakolják és ugyanabba a sírba temetkeznek majd tovább.
Természetesen a németek ezt a szigetet is meg akarták maguknak kaparintani. El akarták vágni a kapcsolatot az állami segítség és a sziget között. Ekkor azt mondták a leprások: ha ez megszűnik, akkor a szigetről kitörnek és elárasztják leprával a környező helyeket. Ekkor mondtak le a területről a nácik.
A lepra ellenszerét 1957-ben találták meg, onnantól kerültek el a szigetről élve is emberek. Természetesen aki már az idők folyamán csonkolódást szenvedett, az úgy is maradt.
A sétánk során igazán megérintett minket az az életkörülmény. Hiába az a hihetetlen szépség, amit a kilátás nyújtott, a tenger megnyugtató hullámai, rátelepedett az egészre valami szomorúság. Hatalmas élmény volt.
A szigetről tovább hajóztunk. Elmentünk egy olyan részhez, ahol a vasmacska is szerepet kaphatott. Kikötés után fürdőzés volt a program. A víz iható tisztaságú volt, egy olyan 50 m-es homokos partszakaszon élvezhettük a nyaralást. Sajnos igyekeznünk kellett vissza a hajóra, mert olyan 1 óránk volt a csobbanásra. Ez kevésnek bizonyul, ha az ember kezdi elengedni magát. Mindenütt érintetlen környezet, bokrok, meg a turisták mocska. Nyilván a száraz ruhát nem tudtuk máshol átvenni, csak a fenti bokrok egyikénél. El is mentem, de a szemét és a mocsok, a fekália elkeserítő volt. Ilyen az ember.
A hajón volt az ebéd. Kaptunk egy pohár bort, sült húst és az elmaradhatatlan görögös salátát. Mi hárman késve értünk, a nép nagy része már be is falta az ebédet. A következmény az lett, hogy nem volt helyünk leülni. Jelzem volt, aki a nagy jólétben jóllakva napozott és a lába alá is pakolt egy széket, ezzel elvéve másoktól a leülés lehetőségét. Nem baj. Addig lavíroztunk, míg egy magyar család apukája adott egy széket, ezzel mindhárman le tudtunk ülni és befalni az ebédet.
A visszaút után megnézhettünk ÁjNik - ahogy a görögök becézik - kis városát. Van ott egy kis tó, amiben állítólag Athéné is fürdött. Ez a kis édesvízi tó összeköttetésben volt a tengerrel. A buszozás és pihenő után következett a vacsora. Kicsit fáradtan, élményekkel telve aludtunk bele az éjszakába.
Negyedik nap
Ismét telefonra kellett keljünk, a szokásos reggeli programok után, 9-kor indult a buszunk. Nyugatnak vettük az irányt, Heraklion, ill. a Knosszoszi palota volt a cél. Az úton végig mesélt az idegenvezető, sok-sok mitológiai embert, és eseményt felidézve. Ekkor jöttünk rá, hogy nem vagyunk eleresztve nagy tudással, ami a görög mitológiát illeti. Ezeknek utána kell majd rendesen nézni.
Hallottunk Zeusz történetéről, aki apja végzetét teljesített be. Apjának (Kronosz) megjósolták, hogy valamelyik gyermeke fogja letaszítani a trónról. Minden gyermekét pólyástól ette meg, azok a gyomrában lelték halálukat (egyes történetek szerint Zeusz rákényszerítette Kronoszt, hogy köpje ki testrévreit). Ezt Rheia, az anya megelégelte és egy követ rakott a gyermek helyére, amit Kronosz el is nyelt. Elbujdosott Krétán a kis Zeusszal, egy itteni barlangban fel is nevelte. A Zeusz név az ógörögben volt ismert (Zεύς), a mai görögök Diosz-nak említik (Δίας).
A Minotaurusz története is elhangzott, láthattuk a szörnyet, aki elindult, hogy embereket faljon fel. Zeusznak sikerült megállítania és kővé változtatta. Ebből lett egy ténylegesen egy szörnyre hasonlító kis sziget Kréta közelében. Persze ezeket nehéz megjegyezni egy ilyen buszos úton, a tudatlanságunkat elhallgattuk. Ilyen részletességgel nem ismerjük a mitológiát.
Aki palotára számít, az téves dologra gondol. Csakis romok vannak. A feltárást egy angol kutató végezte, mintegy 30 éven keresztül. Feltételezések vannak arról, hogyan is nézhetett ki a teljes palota. Mintegy 1500 szobát tartalmazott, 20.000 m2-en. Már a kezdetekkor úgy tervezték, hogy csatornarendszer volt megépítve a víznek és a szennyvíznek. Ezek nyomait láthattuk is. Kőbe vésett elvezetők, a magasabb rangú embereknek fürdőkád is járt. Krétán nagyon értékes a víz. Tudjuk a körülötte lévő tengervíz emberi fogyasztásra alkalmatlan. Kb. november körül jelenik meg a csapadék a szigeten. Ez 2-3 hónapig jelent csapadékos időszakot. Az esővizet felfogták és eltárolták. A csatorna rendszere úgy volt kiképezve, hogy a víz minél lassabban folyjon el, le (kis derékszögű elvezetők).
Maga a palota többször pusztult el kisebb, nagyobb mértékben. Rombolta földrengés, tűzvész (melynek nyomait még ma is láthatjuk: megfeketedett kövek), vulkánkitörés. Ez a vulkáni hatás Santoríni felől indult. Santorínit ki kellett hagyjuk. Gyors hajón, katamaránon két és fél óra alatt lehet elérni. A kitörés okozta szökőár mintegy fél óra alatt érte el a palotát. Később védték értékeiket a földrengés ellen. Kis kikövezett "box"-okba pakolták a vész esetén a fontos dolgaikat. Az előrejelzésben nagy segítséggel voltak az állatok, a kígyók. Ezek kis résekben húzódnak el a nap égető melegje elöl. Ha a kigyók kijöttek onnan, várható volt a rengés.
A trónterem méretét tekintve igencsak kicsi. Annyit tehet a kíváncsi látogató, hogy befényképez a helyiségben. A trónteremhez való bejutás sorbanállás kellett. Néhány megmaradt freskó és fal még ma is ágaskodik az ég felé.
A labirintus, mint olyan igazából nem létezett, a palota részeinek összeállítása hasonlított egy labirintusra. Szinteltolásos, többszintes lehetett. A sok-sok történelmi dolgot kicsit elmosta a turisták tömkelege. A másfél óra alatt erőltett menetben jártuk be.
A busz visszavitt minket Heraklion városába, ahol kezdődhettek a szabadidős programok. Ennek keretében látogattuk meg a Múzeumot, ahol a palota ásatásai során feltárt leletek vannak kiállítva. Közöttük korabeli kézművesek dolgai, a kétélű bárd is többször előfordult. Épen maradt ékszerek melyek, aranyból, drágakőből készültek. Márvány szobrokat, edényeket, a Palota egy nagyobb eredeti freskóját is kiállították.
A múzeum után inni és enni kívánt már mindenki, én is tomboltam egy hideg sörért. A város központjában az oroszlános szökőkút közelében találtunk egy kis étkezdét, ami az ottlétünk alatt is hatalmas forgalmat bonyolított le. Gyrost ettünk. A pitájuk és a felszolgálás másabb. Tölcsér szerűen tartalmazta a húst (amiből eléggé kevés volt benne), sok sültkrumplival. Nekem ízlett, a családnak nem. Nem baj. Megúsztattam utána a Mythos-ban. Városnézés és forgatag. Először lementünk a kikötőbe - ehhez jobbra kellett menni. Szépséges volt az is. Kisebb hajók álltak körben. A bazári tömeg engem annyira nem kötött le, a kínált áruk sem. Sehol egy Apple Store! Mi borzasztó már!
Kb. 17 óra fele voltunk ismét a szálláson. Kicsit fáradtan, de estére még program volt. Kis pocolás, medencés fürdés.
Negyed hét, fél 7 fele indultunk az esti programra.
Görög est, Anopolis
A Krétai kultúra aznap megismert fontos dolgait egy Krétai esttel zártuk. Irány Anopolis, ami egy három utcából álló kicsike kis "falu". Megérkezvén a főtéren tzatziki, uborka, sárgarépa várt minket és az elengedhetetlen hideg Rakival várták az érkezőket. A "kocsma" szerű alkalmi ivódában senki nem volt, kint ültek a kocsma előtt. Nem az ivás a lényeg, hanem a beszélgetés. Fentebb egy kis fantasztikus templom volt, melybe be is néztünk. A templom előtt a kilátás megintcsak lenyűgöző.
Az étterem előtt népviseletbe öltözött pár várt minket, ekkor egy gyors fotót kellett készíteni rólunk. Ez megdöbbenésünkre elég jó lett. Mindhárman jól nézünk ki, még Adél sem bikmókol rajta. Nála ez nagy szó. Nem késtünk el, de voltak nálunk éhesebb magyarok is. Ők már az asztalnál ültek, sőt már az ételeket is befalták. Így lehetett tombolni a kenyér miatt - magyar ember a húslevest is kenyérrel eszi, mert nem lakik jól. Mindegy, fura csapat volt, azt hittem több élet van bennünk.
Az étterembe jó sokan fértek be. Meleg is volt mire megtelt a sok néppel. Egyszer kicsi robaj. Nem is értettük mi van. Az épület teljes tetejét eltolták, egyben. Ezzel lett kellemes levegőnk és a műsort a csillagos ég alatt szemlélhettünk tovább.
Menü: természetesen tzatziki, görög saláta, feta sajt, kicsit szokatlanul keményebb héjú kenyér. De nekem nagyon bejött. Második körben paradicsomos hús, fasírt szerűen elkészítve. Ehhez is saláta. Töltött paradicsom, grillezett zöldségek. A főétel paradicsomos csirkecomb, szaftos sertéshús, tepsis burgonyával. Mindezek viszonylag kevesek egy embernek, de a több fogás jól felpumpálta a gyomrunkat. A húsos részt már nem bírtuk megenni, odaadtuk a szomszéd, éhenkórász magyaroknak. Gyümölcs természetesen dinnye volt, desszertnek kis fahájas fánkot kaptunk. Igen ízletes egy étel volt. Dugig ehette magát, aki nem finnyás a zöldségekre.
Az étkezési szokásaikra jellemző, hogy előételekből van többség, amiből mindenki eszik. Majd mindent meg is rendelnek. A főételek száma 2-3 szokott lenni.
Innivalónak korlátlan, általunk fahordóból csapolható bort ihattunk, ezekből egy-egy kancsóval kirakva, meg sima víz. A bor a nagy hőségben igen gyorsan párolgott, az asztaltársaságunk nő tagjai sokat ittak, ezért vagy három alkalommal utána töltöttem. Már kezdett a végére igen jó hangulatom kerekedni. Már csak jó társaság kellett volna hozzá, de ezek a magyarok nem voltak partnerek.
A kedvünket fokozták a táncosok és a műsoruk. Népviseletbe öltözött fiatalok táncoltak. Megelevenítették a mitológia néhány eseményét, bemutatták az Isteneiket. Néhány részletben az olimpia is előkerült. Elmaradhatatlan egy görög estről a zorba. Néhány táncos rész igazán parádés volt. Asztal, fel rá a csóka, rá egy üveg, üvegre egy feles pohár. A srác felállt rá, mindenki lélegzetvisszafojtva bámulta ügyességét. Később a híres film tánctanítós jelenetében a vezetőjük ügyeskedett. Egy széket is bevontak a táncba, de hihetetlen módon alkalmazták a szék minden kis részét. Nagyon tetszett nekem (nem vagyok egy táncos bácsi).
A jóllakott, beborozott közönséget három alkalommal vonták be a táncba. Nem volt bántó, nem volt erőszakos a táncosok felkérése. Teljesen korrekt volt. A zenészek közt van egy nagyon híres buzukis fickó, nagyon jól nyomta. Ami kicsi kurvulás volt számomra: a kalinka behozása. Ezt nem kellett volna. Sok orosz volt, de akkor sem buzukira van írva ez a mű.
A szállodánkba kb. éjfél fele értünk. Másodjára aznap, fáradtan. Mondhatom, a tavalyi zulu estet megette a görög est reggelire. Bocs, vacsorára. Nagyon jól éreztük magunkat.
Úgy döntöttem lesz egy harmadik rész. Talán nehéz neten olvasni a sok írást. Ezért töröm meg. Tehát a reklám után visszajövök!