Ebben az évben Κρήτη volt az úticél nyáron. Július 30-án indultunk, és auguszus 6-án jöttünk haza. Sok élménnyel és látnivalóval gazdagodtunk ebben az egy hétben. Az utazás és az ott tartózkodás alatt volt pár nehezítő körülmény, de megoldódott minden. Az írás tartalmaz mellékszálakat is, ezeket nyugodtan átlépheti az olvasó, ezek nem Krétáról fognak szólni. De így kerek a történet.
Ez volt az első, hogy nem a Debreceni reptérről indultunk. Ehhez valahogyan fel kellett jutni a Liszt Ferencre. Gondolkoztunk, hogy saját kocsival tesszük ezt meg, de végül egy erre szakosodott cég kisbuszát vettük igénybe. Ennek az indulása 8:10-ra volt megadva. Mi már talpig díszben vártuk 8 előtt, az eső kint szakadt. Én előre kinyitottam a kaput, hogy ne kelljen az esőben ott állni. Majdnem Pestig kísért minket az eső. A busz 8:00-kor érdekezett hozzánk. Onnan még két helyre mentünk, ahol utasokat gyűjtöttünk be. Az egyik menyecske nem siette el a dolgot, rá is kellett telefonálnia a sofőrnek, hogy idő van kicsike. De nem volt jó a szám, amit megadott, sőt a kaputelefonon sem volt még hasonló nevű ember sem kiírva. Nekünk ugye 10:40-re a reptéren kellett lennünk. Kislattyogott a naccsága, még Kismacs és onnan M3.
10:43-kor tett ki minket a busz. Ott a szokásos dolgok: első a pisi, majd csekkolások és a kapuhoz igazodás. A gépünk késett vagy 40 percet. Mi addig ott fáztunk fent a repülőgépen - a légkondi ilyenkor ezerrel működik. Végül megkaptuk az engedélyt és repülééééés. Adél pici lányom már a buszban kérdezte, hogy "fogunk a repülőn enni?". Ez neki mindig olyan nagy élmény, hogy ott fent a magasban tesszük. A gép, amivel mentünk egy Malév gép volt. Meg kell, hogy mondjam: ilyen gyenge ellátás egy gépen sem volt, mint a magyaron - ez visszafele sem változott. Akkora szendvicset kaptunk, hogy vannak ennél nagyobb pogácsák is. Adél persze befalta és mondta, hogy még éhes. De már nem volt több.
Megérkezés (Ηράκλειο) után a csomagok leszedése, majd a transzfer következett. Kicsit csalós volt ez a dolog, mert amikor az utat vesszük, megnézzük mennyi is lesz ez valójában. Távolságra nem volt ez sok, de annyi helyre bementünk, meg olyan kis helyeken kell lavíroznia a buszoknak, hogy egy órán át mentünk. Normál esetben kb. 15-20 perces út lett volna. A táj fantasztikus volt. Az Égei tenger szépsége és kéksége igazán elragadó. A szállodák között túl sok népet nem láttunk. A partokon volt az élet: bérelhető napozóágyak, napernyő. Csobbanások. A sziget belsejében a sziklák nagyon szépek voltak, lesznek majd képek. A kialakulásuk is látszódott rajtuk: rétegesek voltak a lemezek.
A szálloda és a körülmények először kicsit furák voltak, emiatt kicsit kedvünk szegődött, később azért visszajött. Az idegenvezető elmondása szerint 3600 éve van már náluk csatornarendszer, de azóta sem sokat változott (nyilván kissé igen). Ez azzal jár, hogy mindenféle WC-s ügyletet, amihez papír kellett, azt máshogy kellett intézni. Magyarul: a csokis papírt nem lehetett a WC-be dobni. Erre a célra volt egy kis kuka odakészítve és abba kellett gyűjteni. Ettől a ténytől már a buszon összehúzódott a záróizom, mely úgy is maradt 3 napig.
A szobában piszok meleg volt, a légkondi nem volt okés - ezt másnap jeleztük is -, a tengert is rögtön meg kellett nézni és legalább lábbal éreznünk kellett. Az meg jó hideg volt. Na mondom, a csajok itt nem sokat lesznek bent. Az Égei/Krétai tenger nagyon tiszta volt azon a szakaszon. Szerintünk mesterségesen odahordott homokkal volt feltöltve az a rész. A tenger alján jókora kövekkel, ami a későbbi fürdőzések során problémát okozott. Kellemetlen volt felemelkedni a vízben, mert ráléptünk a sziklára. Ez sérülést is okozhatott. Az én lábamnak sem tetszett. A homok nagyon meleg volt - Tunéziában nem volt meleg -, égetett rendesen a rajta való hosszabb közlekedéskor. A fürdőzős rész egy kis öböl volt. Az öböl is mesterséges lehetett, elég jól felfogta a hullámokat. Igazából nagy hullámot szerda-csütörtök észleltünk. Ettől már a víz is zavarossá vált.
A szobánk nagyon tágas volt, akár még két ember nyugodtan elfért volna ott. Kb. vacsora időben érkeztünk, természetesen ottani jó kis salátákkal, tzatziki mártással. A kajára nem volt panasz. Jó konyhájuk van, a húsok közt csirke, hal, sertéshús is szerepelt. A salátáik változatosak voltak - én ennek ellenére meguntam a végére. Mivel all-inclusive ellátással szoktunk menni, így minden korlátlan. Gyümölcsnek görög és sárgadinnye, desszertnek ottani sütik és többféle, magunknak porciózható fagylalt volt. Természetesen sok szévsavas üdítő és rostoslé, meg sör és borok, ezek magunknak csapolósak. A csapolt sörüktől nemigen lehet berúgni, inkább sörszerűnek mondanám. A boruk az egészen jó volt (vörös, fehér, rosé).
Az érkezés estéjén elindultunk a forgatag felé - még Adél sem akart minidiszkózni, ez itt a vég -, de kicsit már fáradtak voltunk, nem mentünk be a városba, visszafordulás és alvás, már aki tudott a nagy melegben. Nekem veszett meleg volt.
Első nap
Reggel nyolcig szunytunk. Onnan reggeli. Nekem a friss kifli és a szalámi-szerű dolgok királyinak tűnnek, maradtam ennél. Hideg tejük nem volt, vagyis valami diétás izé. Na, az nagyon szar volt. Melegen ittam, az meg nem esett úgy.
Reggeli után fürdés. Csak bemerészkedtünk azért a tengerbe, akármilyen hideg is volt. Szegény csöppségünk szája ki is lilult, de állta a sarat és a vizet. Kis vízi-lény!
Ebéd után idegenvezetős megbeszélésünk volt. Itt lehett jelentkezni, befizetni a fakultatív utakat. Volt pár érdekes, kettőről a nagy távolság és a gyerek miatt le is mondtunk. Végül hármat választottunk, kedden egy, szerdán két program.
Délután megint fürdőzés. A vacsora után mini-disco, majd vonatozás. A vonat két útvonalon megy. Mi este voltunk ott a megállóban, nem is tudjuk mi lehetett a másik útvonal. Jól megkérték az árát, hármónknak 26€ volt. Persze a Happy train nem is vonat, nem sínen megy, nyitott kis kocsikat húz. Többet vártunk tőle, ment mint a golyó elvitt minket be a forgatagba, nagyjából lehetett látni dolgokat. Volt, hogy egy helyen kétszer jártunk, a pénzünkből futotta, gondoltuk. Mindegy, egy útnak jó volt. A végén már röhögtük az egészet.
Második nap
A sokáig alvás jelentősen ment nekünk. Reggeli után szétnéztünk az szálloda területén. Találtunk egy kis játszótér félét a Snack Bar mögött. A Snack Bar az éjszakai ottani élet helyszíne volt, este karaoki stb. Ott 10-18-ig is ehetett, akinek nem volt elég a kaja. Természetesen saláták dögivel, gyümölcsök, szendvicsek. Itt lehetett rövidet is inni. Mi egy nap kóstoltuk a Metaxájukat, de nem jött be. Ezeket korlátlanul lehetett fogyasztani, a koktélokért fizetni kellett. Közvetlen a Snack Bar mellett megint volt egy medence.
Elmentünk venni gumimatracot, mert ugye a gyereknek minden kell, tehát pléjjjj. Le a tengerre és fürdés délig. Majd vissza a Snack-hez, ott egy kávé, amitól olyan szinten elálmosodtam, hogy kicsit vízszintbe tettem magam. Csajok addig medencéztek, később csatlakoztam a csapathoz.
Side Mission: The Key
Kicsit eltérve a fő száltól, közbeiktatok egy mellék szálat. Amikor megérkeztünk, egyből béreltünk egy széfet, amiben a legfontosabb iratainkat tartottuk, esetleg a technikai dolgainkat. Ehhez tartozott egy kulcs. Ezt a kulcsot ugye nem adtuk le, hanem mindig nálunk volt. Van egy olyan fürdőnacim, aminek zárható zsebe volt. Amikor az volt rajtam, akkor nálam volt a kulcs. Kettőt vittünk, ez száradt, ebből az következett, hogy nem tudom most levinni magammal. Gondoltam, felrakom a szekrény tetejére.
Szóval csajozós fürdés. Mi ketten Adéllal maradtunk a vízben. OB (nem Orbán Biktor, oldalborbaaaaa) be szoba, ott fürcsi és ugye a széfes kulcs is kellett. Mondom ott van fent. Jön is hamarosan vissza fehér fejjel: "Nagy baj van!". Há mondom mi lelete már a dógokat. A nagy baj meg ugye a perisztaltika rendesen be is indult. Szóval, mivel kisebb nálam, nem érte el, ezért egy fésűvel kotorta meg. Ennek az lett a következménye, hogy a kulcs putttttyyyy. Beesett a szekrény mögé. Amivel semmi gond nem lenne, ha nem 6 m hosszan lett volna összeépítve a szekrény, jelzem teljesen korrekt módon. Annyi volt a bökkenő, hogy volt egy kis rés, ezt ők szépen el is fedték egy léccel. Szóval ott landolt a kulcs. Kulcs nélkül meg ugye nullák vagyunk: se pénz (kimozdulni sem tudunk), se a másnapi befizetett program (ugye a cuccok a széfben bezárva). Pánikhangulat (nem csak a tőzsdén)!
Bemegyek csupa vizesen, mert ugye nem volt idő megtörölközni, mert a kutyát sem érdekelte, nézem a helyzetet. Nulla esélye, hogy elmozdítsam a szekrényt, a léc meg iszonyatosan fogta.
A bajban azt hiszi az ember, tud angolul. Elmentem a recepciós nénihez és előadtam, hogy az a büdös külök játszott a széfkulccsal, és bedobta a szekrény mögé. Mondja a nénike, nincs gond, reggel szól valakinek és megoldja. Há mondom, rögtöm ám, de hirtelen intézkedni kell, mert mindenünk ott van. Akkor nem tud segíteni. Mondom: screwdriver. Kérdi milyen fejjel? Mondom innen nem tudom - a csillag ugye kevés. Szerencsére volt a szállodában egy készlet. Ezt el is hoztam.
Boldogan mentem vissza, apa alintézi! Nekiállok, 4 csavar fogta. Mondom én vagyok Betmen add meg magad kicsi léc! Igen ám, de a legalsónál nem volt csavar és kibaszottul nem is jött ki onnan. Ott valami csapos megoldás lehetett. Tehát az eddigi intézkedésen nulla sikert hozott.
OB-t felküldtem a szekrény tetejére. Asztal, szék, hátam. A perisztaltikának engedni kellett. Akkorra nem volt visszaút. Gondoltam, ha most jönne valaki mit látna. Adél lent sír, hogy igaz anya le tud majd jönni? Én a WC-t etetem, a nő meg bikiniben a szekrény tetején. Jó család, nem?
A szobában nem volt valami jó világítás, de elmondás szerint látszódott a kulcs. Mondom: peca! De honnan szedünk eszközt ehhez? Első lépésként semmi olyan hosszú izénk nem volt.
Én izzadok, mint egy ló. A szekrény tetejéről jön a hang: a telefon. Mielőtt a nép szívinfarktust kapna, nem az iPhone 4-es gépemről volt szó. A WC-ben is volt telefon. Annak meg jóóóóó hosszú zsinórja. Kihúzom, feladom. Nem van kampó, amibe bele lehetne akasztani. Gondolkodás... Vállfa. Van itt vagy 20, biztos nem gáz, ha az egyikről leveszem és használjuk. Persze műanyag volt a vállfa. Jó tulajdonsága, hogy tartalmazott ilyen szoknyaakasztó részt is. Az egyikról egy ilyet gyorsan leműtöttem, már volt kampónk is. Luk nem volt rajta, azt csináltam rá csavarokkal. De hogy rögzítsük? Cellux! Ez az a dolog, amit senki nem visz magával kirándulni, mert ugye nem akartunk képet felrakni a falra stb. Új ötlet: sebtapasz. Ezzel elkészült a pecánk. De jó, gondoltam, már csak 6-8 óra és bele is fog akadni. Közben kiderült, hogy a szekrény háta mögött is nagy luk volt, tehát ha nem nézi meg valaki hova is esett, akkor minden csavarhúzózásnak mindegy.
Innen már nem kellett sokat várni, én mekka felé esedeztem sikerért. Adélt 10 mp-ként nyugtatva, hogy anya le fog onnan jönni egyszer. 2-3 perc alatt meg is lett a kulcs.
Utána vacsi, mini disco. Úgy döntöttünk, hogy az eseményeket levezetjük és megnézzük a városi forgatagot. Elindultunk gyalogosan. Aznap este olyan 10-12 km-t tettünk meg, majdnem éjfélre értünk haza. Közben megkóstoltam a Mythos sörüket, ami nemrégiben díjazott lett. Egészen jó sör, 5%-os, szerettem na. Herszonisszos városban kegyetlen nagy forgatag, akkor kezd élni és lüktetni az egész. A Star Beach nevű helyen éppen white party volt, mikor ott jártunk. Fiatalok paradicsonya. Én azt hiszem a zenével nem lennék kibékülve: öregesen adom már elő.
A következő napok eseményeit másik írás fogja tartalmazni. Fogok fellőni még képeket, sajnos a blogba a 640-es szélesség miatt kicsiket pakoltam. A google+ és a Picasa ismerőknek lesznek majd képek!