« eDigital szívás »

2011-04-21 13:25:18 :: Blog :: 3 komment

A mai nap ügyintézéssel telt. Hamarosan lejárok személyileg, ennek az ügyeit kellett beütemezni. Ha már a városban voltam, gondoltam, hogy veszek egy tokot a tegnap vásárolt TZ10-hez. Mivel nagyon gondolkoztam, hogy az eDigitalnál veszem meg, ezért jó sokat figyeltem a gép árait és a tartozékait. A rendszer adatai szerint az általam kinézett tokból van is raktáron.

A boltban nem találták meg a terméket. Tehát hiába mentem. Megrendeltem ott a neten, keddre lesz is itt. Kaptam egy SMS-t később, azt hittem, hogy a rendelésemet rögzítették. Nem foglalkoztam vele. Még a városban voltam, mikor ránéztem az emailekre. Emílkét is kaptam, amiben az volt hogy az általam megrendelt termék átvehető az üzletben. Azt a számot, amiról az SMS jött, megpróbáltam felhívni. De nem volt szerencsém - gondolom ez csak az SMS-ek miatt van fenntartva. Az emilben sem volt száma a debreceni boltnak, úgy döntöttem, hogy akkor visszamegyek.

Beérve a boltba, a srác megismert, mondta, hogy nem találták meg a terméket. Mondom egy SMS és egy email jött, hogy átvehetem. A rendszer rossz, mondták. Ez engem abszolút nem vigasztalt és nem is érdekelt. Kérdésemre, kihozzák a megrendelt terméket lakásra, plusz 990 Ft-ért. Ezt nem kértem.

A bocsokon kívül picit másabb hozzáállást vártam. Azt hittem, ha már kétszer feleslegesen odamentem (jóhiszeműen, az általam kiválasztott termék van, majd visszaírtak), valamiféle kárpótlásban részesülök. Ha mást nem, a keddi lehozatal után kiszaladnak vele hozzám, házhoz. Ja, innentől kezdve a netes készletnyilvántartó is erősen megkérdőjelezhető. Ami egy webshop esetében elég érdekes.

eDigital, én így nem szeretlek...

Megosztás

Kommentek

A bejegyzéshez érkezett kommentek.

1. Tazmania 2011-04-21 18:31:13
Érdekes,pedig ezek viszonylag pontosak szoktak lenni.
Valószínüleg elcsorhatták korábban azt a tokot és azért nem találták meg a boltban.

2. stealth 2011-05-28 21:19:12
Főnökség összes műszaki bizbaszát onnan szerzem be, olyan sztorikat tudnék mesélni hogy ez sehol sincs azokhoz képest.
3. ballor 2011-05-28 21:42:09
Elhiszem. Kis értékű volt az enyém (annyira nem is fontos), csak azt hinné az ember, hogy jól működik. De porszemek a gépezetben. Ő dolguk. Meg kell gondolni máskor.

Megjegyzés írása

Az ellenőrzés után elküldheted véleményedet.

Név

E-mail