« Fogdosáson túl »

2011-03-25 20:04:04 :: Apple :: 5 komment

Csak úgy alakítottam a mai napomat, hogy 19-re visszamentem a fórumba. Itt két helyen lehetett vásárolni ebből az új iPad-ból: iStyle, MM. 18:56-ra értem a parkolóba. Meg akartam nézni a nyitást az "i"-ben, de már épp nyitva voltak. Arra mentem, de nem láttam se sort, se embereket (nem mentem el teljesen a boltig, csak messziről). Ami még érdekelt, hogy az MM-ben van-e. Délelőtt ugyan voltam, de nulla kiplakátolás és egyéb dolog. Azt hittem nem lesz. Beérve két kirakott példány fogadott: egy fekete és egy fehér. Nulla, azaz nulla érdeklődés körülöttük. Az ott dolgozók simogatták (a Sony-s srác is eléggé elvolt a géppel).

Megjelenés

Először a fehérhez jutottam hozzá. Meg kell mondjam, nem vészes a fehér pad. A kereten lévő ujjlenyomatok egyáltalán nem látszanak rajta, sajnos a feketén ott vigyorognak. Nagyon kellemes a fogásuk az új gépeknek. Igazából nem sok súlycsökkenés van, de mégis kézben kellemesebb az egész összbenyomás, fogás. A kamerával fotóztak a srácok, ezt én nem látom nagy számnak, pedig van egy MM boltban fény. De a kamera része valamiért nem izgat annyira. A menük mintha picit gyorsabbak lennének, azért a két magos proci dolgozik rendesen. Az első széria hátoldala, a alu rész nekem sokkal jobban bejön. De nincs mit tenni, ez lett.

Akik sorban álltak akárhol is, azok nyugodtan 19:01-kor odamehettek volna egy ilyen boltba és a fizetéssel együtt 10 percet kellett rászánni a dologra.

Jó gép, örülök, hogy lett Tazinak ilyen!

Megosztás

Kommentek

A bejegyzéshez érkezett kommentek.

1. Tazmania 2011-03-25 22:23:37
Próóóbaaaaaaaa:D
2. hrbbrb 2011-04-17 10:11:14
Ez 1essel meg szkeptikus voltam, de ez mar nagyon megfogott.az akksija szerintem atomerőmű kicsiben,gyors,nem melegszik,Smart,vékony,könnyű....negativum:nincs rajta rendes Skype,nincs flash,csúnya gmail
3. ballor 2011-04-17 10:15:24
Nekem a Skype annyira nem hiányzik, videóhívásos dolgot a telóm tud. Az sincs kihasználva. A gmail csúnyagását meg nem értem. Ez alapból rajta van, az accod beállítása után nagyon kellemes a használat. Napi szinten 20-30 email megy erről nekem ki.
4. hrbbrb 2011-04-17 19:57:23
skypeon van szinte az osszes ismerosom, ezert lehetne praktikusabb a progi ipaden [ha jol tudom, ugyanaz a progi, mint az iphoneon]. a gmailt bongeszobol neztem csak, az nem tetszett, de kiprobalom a benne levo klienst. maga a gep viszont egy must have!
5. ballor 2011-04-17 19:59:38
Igen, iPad-re optimalizált Sky nincs. Csak a telós. Egyszer talán. A böngészőset lődd be, érdemes.

Megjegyzés írása

Az ellenőrzés után elküldheted véleményedet.

Név

E-mail