Mekkora felháborodást váltott ki az emberekből a két kereskedelmi rádió kivégzése. Hű, mekkora pártpolitika is ez. Az emeszpé összefogott a fityesszel és kinyomták a legjobb embereket (hogy mik vannak? :D)... Élni sem lehet már majd nélkülük. Nekem kicsit kezd elegem lenni ebből.
Lehet, hogy néha kell frissíteni. Néha kell az új, az új seprű is. Meghalt a király, éljen a király. Nem fog itt megállni az élet.
Pártpolitika. A nemzet jószagú Ibolyája is megmondta. Akkor ez így is van. Nyilván a két nagy pártot kell szidni, mert ő már nincs a kormányzati pozícióban, sőt még a bekerülés is vészesen odébb van ki.
Az én rádióhallgatási szokásaimról annyit, hogy talán reggelente kapcsoltam rájuk. Valamiért nem kedvelem egyébként a rádiókat: idióta zenéket erőltetnek ránk, nem beszélve a műsorvezetőkről. Akik közt még királyok is vannak (de miért is?). Én az "S"-et hallgattam reggel, egyébként meg CD, mert annyira nincs értelme.
Persze hiányozhatnak ezek bizonyos embereknek, megszokásból és egyebek miatt is. De két cikkre hívnám fel mindenki figyelmét, amivel talán kicsit másabbul láthatunk dolgokat.
Uj Péter cikke az indexen, illetve egy blogos bejegyzés.
Most olvasom, hogy már Jákshow is átigazolt az újakhoz, illetve onnan sokan, a nemtommérkirályok is tárgyalnak. Ugyanaz marad minden, duda ide vagy oda.