Mint tudjuk, hazánkban nem elérhető az iTunes minden szolgáltatása. Nekünk a telefonhoz szükséges dolgok vannak csak engedélyezve, ami igen szegényes tartalmat jelent. Ekkor kezd el ügyeskedni a jó munkásember, hogy költhesse a pénzét. Egy korábbi írásban Plasztik Józsi írt egy amerikai regisztrációról és vásárlásról. A folyamata szépen le van ott írva, nem ecsetelem. Egy kis ügyeskedéssel tehát kikerülhető a szolgáltatás részleges visszafogása. Én egy UK regisztrációval oldottam ezt meg, ehhez kellett egy UK-s iTunes Gift Card. Ennek kódját tegnap kaptam meg. 15 fontról rendelkezhettem a boltban.

Számomra érdekes tartalmak a zenék, még mondhatnám fizetnék is értük, így nyilván ennek benne kellett lennie a megvásárolt termékek között. Leginkább az LP változatok érdekeltek. Szerettem volna ilyet, mert nem csak a zene tölthető le, hanem képek, írások, dalszövegek is megtekinthetők. Filmek és TV show-k mellett PodCast-okat is letölthetünk. Na de elég a síránkozásból, jöjjön a leírás, hogy mit is vettem.
iTunes LP
Elég nagy különbségek vannak a különböző store-okhoz képest. A legbővebb, ahogy én látom az amerikai. Ha nekünk itthon lesz iTMS, akkor gondolom a UK változat lesz elérhető. Az angol LP közül, ami engem érdekel: The Doors, Norah Jones, Bob Dylan. A teljes albumok átszámolt ára is különbözik US/UK szeirnt. Nem a dollár/font váltás miatt.

Mivel a 15 font eléggé behatárolt, így meg kellett gondoljam, mit veszek. A The Doors LP mellett döntöttem. Régóta szeretem őket, jó zenét és kiváló szövegeket alkottak. A 40th Anniversary Mixes albumról természetesen minden számot ismertem, CD-ken ezek a polcomon, ill. a telefonomon leledzenek - ezek így mindig velem vannak. Na de nézzük milyen tartalom jár az LP-séggel.
Az album egy DVD menühöz hasonlatos menüképpel fogad minket. Természetesen az album meghallgatása az elsődleges menüpont, de lehetőségünk van számonkénti kiválasztásra is. Képek, videos anyagok is helyet kaptak itt és néhány leírás az együttesről. Igaz vannak olyan képek, amiket eddig nem láthattunk még - az írásokat még jobban nem néztem át -, én kicsit szegényes tartalomnak találom ezt. De az is lehet sokkal többre számítottam. A próba miatt mindenképp megérte ez nekem.


Filmek, TV show-k
Jó, hogy ezeket már szinte netről mindet lehet húzni, de a próba kedvéért kellett nekem ilyen. A 15 fontból az LP 10 font volt, 5-tel kellett tovább gazdálkodni. Vannak 5 font alatti filmek, de engem inkább a HD minőségek érdekeltek. A választásom egy természetfilmre esett - talán jobban megértem és újra is nézhetem, nem lesz unalmas. A letöltés során egy HD és egy SD anyag került a lemezemre. A HD anyagok 720p-ben vannak a store-on (ha lenne 1080p, akkor én vagyok a vaksi).
Zenék
A zenék 256 kbps, 44,100 kHz-es AAC kódolással tölthetőek le. Ennek a minősége szeirntem nem rossz, leginkább iPod és iPhone használóknak szánják ezeket, ahhoz meg talán elég is. Nem akarok ebbe a vitába belemenni, de ha nagyon audiofil-ek akarunk lenni, akkor a CD is gyengusz a minőségben...
A nagy szerelmem, Patricia Barber egy általam még nem ismert lemezéről vettem meg három számot. Az iTunes infók szépen ki vannak töltve - ettől még nem esek hanyatt, mert ezeket én is megcsinálom. Amit nagyon hiányolok, az a dalszövegek. Nem értem a dolgot, majd minden CD-hez mellékelik a kis könyvben ezeket, miért nem kerülhetett fel ide? Érthetetlen számomra. Sajnos az LP is csak úgy tartalmazza a szövegeket, hogy az iTunes-on belül olvasható legyen.
Értékelés
Nagyon rebesgetik, hogy az EU szeretné, ha az országaiban elérhetővé váljon az iTunes teljes szolgáltatása. Meglátjuk mi lesz. Azok a tartalmak, amiket kínál a bolt jók, szerethetőek, kívánósan fogjuk figyelni az eseményeket. Az, hogy ez a féle digitális tartalom kinek versenyképes a CD-vel kapcsolatban (megfogható matéria, lapozgatható kis könyv, a korongon is nyomott szépségek stb.), más kérdés.
Várjuk a magyar store-t!