Szóval kb. most jutottam odáig, hogy le tudom írni a pénteket, mert ugye másnap jelentősen rá kellett pihenni az eseményre. Egy napos villámlátogatás Joe részéről. A buli eléggé jól sikerült, már azon része, melyekre emlékszem.
Kb. negyed 5 fele vettem fel a cimborát az állomáson. Aztán haza hozzánk. Itt hűtött pálesz és Jägermeister várt minket, 10 sörrel. Jól meg is örültünk ott egymásnak és hogy milyen szomjasak is vagyunk, nyomtuk is a Jägermeistert rendesen, kísérletnek (nem kíséretnek!) meg a sört. Mostanában a Staropramen jön be, nemtommér.
Olyankor szoktunk elveszi, mikor valami jó kis zene kerül elő. Most a HBB 30 éves koncertje volt az első akadály. Természetesen a Hey, Joe számmal vegyítve.
Megnéztem a telefonos híváslistámat. Kb. hatkor telefonáltam, hogy hol van a többi sör? Mert mi akkorra a 10-ből jelentős mennyiséget elpusztítottunk és beindult az aggódásom. Volt még vagy kettő, három, de ugye azt már elfelejtettem, hogy azokat beraktam a hűtőbe - vagy tudja a fene hogyan kerültek oda...
Egyszer Joe rám nézett: nem lehetne egy The End-et? Há' mondom, há hogyne! Be a The Doors 30. szülinapi válogatása és úsztunk a holddal. Ja, igen. Közben egy Henry Winters szivar is ment kint, ami dobott rajunk kissé. Valami ilyesmi hatással, ahogy PUF-ék írták: "Nézem a Holdat, az alkohol forgat". Következzen pici tudományos jelentés is. A Hold ezért volt most fura, mert ez volt az éve utolsó holdtöltéje, ráadásul ekkor a legnagyobb a Hold - ebben az időpontban volt a legközelebb hozzánk stb. Elmondtam Joe-nak a Moon-illusiont is.
Kajaságot sem apróztuk el, két szál kolbászt tettünk arcunkba, kenyérrel és kamamber sajttal, nem vágva, rágva.
Ja és persze ilyenkor már SMS-ek hada és hívások mindenféle kettes rajtszámmal induló embereknek - szem.szám. Volt egy full elutasításom is. Meg is zakkantam rendesen, pedig SMS-ben kérdeztem, hogy szeret-e és akkor még a válasz igen volt. Ez van, járok így, de semmi baj. A Tisza befogad akármikor...
Minden beszédről és SMS-ről nem fogok beszámolni, de utólag megtudtam voltak ott érdekes mondatok rendesen. Persze azokat nem én mondtam, mert tagadni tudni kell.
A Lovardában Kispálika koncert volt, mi meg ugye már jelentősen ahhoz, hogy tudjunk beszélgetni mindenféle emberekkel. Taxi, és Go! Ott már veszett füst fogadott minket, meg vártak a sörök is. Huh, hogy mennyi csaj volt már ott... És mennyire nem érdekeltek minket! Vagyis ha még igen is, de érdeklődés hiányában és egyéb, rajtunk kívül álló okokból elmaradt minden eksön. Pedig én 3-4 bizonytalan csajjal próbáltam ám beszélgetni, azt hiszem sikerrel, de inkább a megvett sör lett örömünk.
Joe akkor már eléggé negatív volt, nem sokat beszéltünk utána. Keresnünk kellett egy WC-t és mivel én nem tudtam, hogy hol is van az, telefonos segítséget kértem. Eszembe sem jutott, hogy ott valakitől megkérdezzem - ezt még ma sem értem. Ez volt olyan háromnegyed 10 előtt. Szóval telefon.
A második lovardás sör körül jöttek Lovasiék (ez ám az időszámítás, igaz?), addigra felmentünk a felső "karzatra" vagy mi a fasz az, onnan skubiztuk a koncertet. Joe elpilledt kissé. Mint utólag tudtam meg, azért guggolt le, hogy egy kis kentaccsdiz legyen. Ebbe az akciójába bele is aludt. Gyakorlatilag a full koncertet átaludta a hihetetlen nagy füstös hangzavarban. Éles agyammal felmértem a helyzetet, és átláttam, meg kell mentsen a Joe sörét a kihűléstől, és gyomorba nyomorgattam a keserű nedűt.
Egyszer eljövőben a koncert vége, és mi fel a kabátot és ki, taxik vártak ott és go home. Ami furcsa volt, hogy a taxis önkéntesen, általunk nem is kérve, lehúzta az ablakot, mondván: így talán jobb lesz. Volt egy pár fok mínuszban, de jól esett a lágy szellő.
Joe utolsó kívánsága egy lavor volt. Megadtam neki! Reggelre viszont meglepve tapasztaltam, hogy üresen maradt, de így is van ez jól, ha már bent, akkor ne kint! Mert pocsékolás! Fura volt reggel, hogy a cipőnk eszméletlenül sáros volt. Bevittünk egy rakás sarat a házba. Azért nem értem, mert gyalog csak a taxiig mentünk, és mindenütt aszfalt volt a lábunk alatt. Vagy voltunk még máshol is? Ezt még nem tudom...
Én szombaton egész nap ágyban voltam, estefelé már jobban lettem, de húzott az ágy vissza. Ilyen az, amikor két péntek esti hős elindul bulizni, és a végére péntek esti nős lesz csak.